Lady Diana kétszer látogatott el Magyarországra: 1990 májusában és 1992-ben, amikor férje már nem kísérte el. Diana a házassága után beutazta a világot. Több eseményen, programon részt vett ezen időszakban, de utazásai fáradalmasok és hosszúak voltak.
1992. március 24-es Magyarországra jövetele igen nagy befolyással volt a nagyatádiakra. Nagyatádon egy menekülttábort látogatott meg, ahol többségben Jugoszláv menekülteket szállásoltak el.
Lady Diana leszállását a gyerekek és a felnőttek is izgatottan várták. Diana mosolyogva üdvözölte a tömeget.
Nagyatádi menekülttáborba is ellátogatott
15 órakor érkezett meg Nagyatádra, ahol a tábor vezetője, a polgármester, és megannyi újságíró és fotóriporter várta.
A táborba belépve úgy tűnt, Dianát tényleg érdekelte az emberek sorsa, többször megállt és kérdezősködött, majd a tábor óvodájába indult. Onnan két szobába látogatott el, ahol az ott lévő horvátokat és a Galovatic család történetét ismerhette meg.
Az idő szűkössége miatt azonban nem maradhatott sokáig Nagyatádon, de az ott lévő tábor közössége, a gyermekek és a kórházban lévő magatehetetlen betegek is komoly hatással voltak Lady Dianára. De nem csak a hercegnére gyakorolt hatást az ott eltöltött idő, hanem mindenkire, aki látta bájos mosolyát Dianának, aki megérinthette, vagy szóba elegyedhetett vele. Az ott lévő emberek gondjait kisugárzásával és kellemével sikerült elfeledtetnie, ha csak egy rövid időre is.
A honlapon szereplő kép és szöveg eM Soós György kizárólagos tulajdona! Felhasználásuk engedélyhez kötött!
eM Soós György: +3630 522 5069
Hozzájárulás kezelése
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezik ezekbe a technológiákba, akkor olyan adatokat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat és funkciókat hátrányosan érinthet.
Functional
Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés feltétlenül szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért meghatározott szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton történő továbbításának végrehajtásához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztika
Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag statisztikai célokra használnak.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.