Az múltban őrzött pillanatok azok, melyek biztosítják, hogy a jövő generációi is emlékezzenek azokra, akikre érdemes emlékezni. Rohanó világunkban lehetőségek sora tárul elénk, hogy akár csak egy szempillantásra is, de megálljunk, és szembenézzünk mindazzal, mi mai életünk kincseivé váltak.
Egy olyan nagyszabású ötlet megalakulására kerül sor, mely lelassítja a jelent, és elkalauzol egy olyan történelmi esemény színterére, ahol újra találkozhatunk azzal, akit egy világ szeretett és akivel egy világ sírt együtt.
Mert hagyatékul a jövőnek, hogy büszkén és jóérzéssel gondoljunk vissza. Hagyatékul a világnak, hogy legyen mire büszkének lenni. Hagyatékul az embereknek, hogy példát mutasson, mi minden képes szebbé tenni az életet.
Lady Diana példaképnek született. Élete és tettei mindmáig fontos része a történelemnek, példát mutatott az emberiségnek, jellemével és odaadásával olyan problémákat ragadott meg, mellyel emberéleteket befolyásolt.
Köszönjük meg hát ezt a hűséget annak a csodálatos nő személyének, ki bár fiatalon távozott, mégis emberek millióira volt hatással.
Lady Diana 2012. március 24-én érkezett Nagyatádra, ennek jubileumára alakul meg az az Emlékhely, mely világ szinten fontos és megbecsült helyszíne lehet Diana örökségének.
A Lady Diana emlékterem különleges kiállításokkal, rendezvényekkel, ünnepségekkel várja kedves látogatóit.
Célunk, hogy maradandó élményt és emlékezetes perceket alkossunk vendégeink számára, valamint, hogy a jövő nemzedéke is megismerje azt a személyt, aki egy világra volt hatással.
A honlapon szereplő kép és szöveg eM Soós György kizárólagos tulajdona! Felhasználásuk engedélyhez kötött!
eM Soós György: +3630 522 5069
Hozzájárulás kezelése
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k az eszközadatok tárolására és/vagy eléréséhez. Ha beleegyezik ezekbe a technológiákba, akkor olyan adatokat dolgozhatunk fel ezen az oldalon, mint a böngészési viselkedés vagy az egyedi azonosítók. A hozzájárulás elmulasztása vagy visszavonása bizonyos funkciókat és funkciókat hátrányosan érinthet.
Functional
Always active
A technikai tárolás vagy hozzáférés feltétlenül szükséges az előfizető vagy felhasználó által kifejezetten kért meghatározott szolgáltatás igénybevételének lehetővé tételéhez, vagy kizárólag a kommunikáció elektronikus hírközlő hálózaton történő továbbításának végrehajtásához.
Preferences
The technical storage or access is necessary for the legitimate purpose of storing preferences that are not requested by the subscriber or user.
Statisztika
Az a technikai tárhely vagy hozzáférés, amelyet kizárólag statisztikai célokra használnak.The technical storage or access that is used exclusively for anonymous statistical purposes. Without a subpoena, voluntary compliance on the part of your Internet Service Provider, or additional records from a third party, information stored or retrieved for this purpose alone cannot usually be used to identify you.
Marketing
The technical storage or access is required to create user profiles to send advertising, or to track the user on a website or across several websites for similar marketing purposes.