Jótékonyság

Az összefogás egy nagyon fontos pontja az emberiségnek, hiszen reményt és hitet adatunk az elesetteknek, kiszolgáltatott helyzetben lévőknek.

Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy olyan problémákra is felhívjuk a figyelmet, mely a hétköznapi ember lelkét esetleg elkerülné. Alapítványunk megalakulásakor kiemelten lényeges feladatunknak hittük, hogy mi is – akárcsak Lady Diana – figyeljünk embertárainkra, segítsük őket.

Mivel határozott meggyőződésünk, hogy az itt felépített közösség ereje nem csak az örömök megélésében, de az örömszerzésben is maradéktalanul megállja a helyét, kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a szórakozás mellett szociális problémákat is megragadjunk. Hiszen, ha másokon segítünk, magunkon is segítünk.

Ezúton összefogva szeretnénk segítséget nyújtani azoknak, akiknek a mindennapi élet nehézségek sorát állítja fel, ezzel megkönnyítve a hétköznapokat.

Szeretnénk megragadni az alkalmat arra, hogy neves fotóművészek, festők képeivel jótékonysági kiállításokat szervezzünk, valamint a befolyt összegből támogatni az arra rászorulókat.

A legtöbbet licitáló nyeri el az adott művész képét, festményét.

Köszönettel tartozunk mindazoknak, akik munkájukkal támogatják jótékonyságainkat, ezzel lehetővé téve, hogy ne csak egy témát ragadjunk meg, hanem a jövő számára is valami emlékezeteset vigyünk véghez.

Bankszámla számunkra utalva, valamint adója 1%-ával is támogathatja munkásságunkat.

Bankszámlaszám:

Scroll to Top